Arról a gyerkőcről mondható el, hogy jó az egyensúlya, akinek az egyensúlyszerve teljes összhangban működik az érzékszerveivel és a mozgásával. Ehhez azonban sok-sok gyakorlás szükséges, és az, hogy minél több és minél sokszínűbb ingerek érjék a gyermekeket az első életévekben.

Odabent
Már az anyaméhben a 20. hétre teljesen kifejlődik, és jól működik az egyensúlyszerv. A magzat már ekkor képes érzékelni a gravitációt, testének finom elmozdulásait, ringásait a magzatvízben, amelyeket az anya minden mozgása, járása, helyzetváltoztatása, sőt a lélegzetvétele kelt. A magzat elhelyezkedését a méhben, a baba fejének, törzsének és végtagjainak mozgásait, – melyeket a 4D ultrahangfelvételeken is láthatunk, és a várandós mamák ebben az időszakban kezdenek megérezni – úgyszintén az egyensúlyrendszer működése befolyásolja. Részben ezen magzati mozgások révén történik a fej beállása a szülőcsatorna irányában, ami a normál szülés lezajlásának fontos előkészítő szakasza.

Hol van és hogy működik az egyensúlyszervünk?
A koponyánk két oldalán a dobhártya mögött lévő belső hallóüreg csontos szerkezetébe ágyazottan található az egyensúlyszervünk. Tökéletes működésének a segítségével érzékelni tudjuk a testhelyzetünket, és képesek vagyunk megtartani az egyensúlyunkat. A vesztibuláris rendszernek is nevezett érzékszervünk apró csontos üregek és ívelt csövecskék bonyolult labirintusa. A tér három irányában álló félkörös ívjáratok érzékelik és pontosan mérik a fej forgásait, valamint az előre, hátra és oldalra történő elmozdulásait. De nem csak a fejmozgások irányát, hanem azok gyorsulását és lassulását is megmérik.

Hogyan?
A csontos üregrendszert egy speciális folyadék tölti ki, amely a fej helyzetváltozásaira tehetetlenségénél fogva elmozdul, és meglebbenti a járatok falán elhelyezkedő érzékelő szőrsejtek sokaságát. Az így keletkező érző ingereket az egyensúlyozó ideg összegyűjti és eljuttatja az agyba.

Idekint
Az a tény, hogy a vesztibuláris rendszer már a méhen belül teljesen automatikusan funkcionál, nem jelenti azt, hogy a jó egyensúly egy velünk született képesség. A megszületés után a rendszert tovább kell fejleszteni, és össze kell hangolni a többi érzékszerv működésével.
A gyermek idegrendszerének meg kell tanulnia, hogyan hangolja össze a látást az egyensúlyozással annak érdekében, hogy a törzs helyzetétől függetlenül a két szem mindig vízszintesen maradjon, mert így látható legjobban a tér. A hallásnak is be kell kapcsolódnia a tájékozódásba, hogy segítse az egyensúlyi rendszert azáltal, hogy azonosítja a hangok irányát és távolságát. A tapintás, a bőrön és az izmokon keresztül érkező ingerek információkat adnak a saját test térben elfoglalt helyéről, és a különböző testrészek egymáshoz viszonyított helyzetéről.
Akár a várandósság alatt, vagy a megszületés után bekövetkező egyensúlyszervi vagy idegrendszeri eltérések, avagy azok komplex működését hátráltató okok miatt a gyerkőc egyensúlya nem lesz megfelelő. A különböző életkorokban a következő tünetek figyelhetők meg:
• Magzati tartási rendellenességek, farfekvés
• Eltérő mozgásfejlődés, izomtónus eltérések a csecsemőkorban
• Vakmerő, vagy túl bátortalan járás és futás
• Gyakori sérülések, elesések
• Félelem a magasságtól vagy a mélységtől
• Nem szeret hintázni, vagy éppen túl sokat pörög-forog
• Hiányos a testséma, nehéz a tájékozódás
• Ügyetlen a mozgása, nehezen tanul új mozgásokat, sportot
• Rossz a testtartása
• Tanulási és magatartási problémák az iskolában
• Tériszony, utazási- és tengeri betegség felnőtt korban is

A ringatástól a körhintáig
Az egyensúly fejlesztésének legősibb és legjobb módja a ringatás, a hintázás. A lassú mozgások megnyugtatóak, a gyorsabbak, lendületesebbek pedig felpörgetik a gyerkőc figyelmét és a hangulatát. Mindegyik fejlesztő, érlelő hatású, de másképp fejtik ki hatásukat. Az egyensúly fejlődése természetes folyamat, ezért törekedni kell arra, hogy a hintázás soha ne legyen direkt feladat. Minden baba és nagyobbacska gyerkőc másként reagál ezekre az úgynevezett vesztibuláris ingerekre. Ha a hintázástól túlságosan izgatott lesz, esetleg azt látjuk, hogy nem kellemes a számára, netán fél, akkor lassítsuk a tempót, változtassuk meg a lendítések irányát és az erősségét. Ha egyedül nem mer ráülni a hintába, akkor vegyük az ölünkbe és úgy üljünk bele. A szorongó gyermekeknél apró lépésekben vezessük be, és fokozatosan nyújtsuk meg a hintáztatások időtartamát. Amikor már ő maga is szívesen hintázik, csak akkor ismertessük meg egy újabb hintaféleséggel, vagy lendülési, forgási móddal.

Első év
Minden pici baba élvezi a gyengéd, lassú ringatást, hiszen az anyaméh biztonságára emlékezteti.  Minden édesanya ösztönösen tudja, hogy ringatva lehet a leghamarabb megnyugtatni vagy elaltatni a babáját. Minél gyakrabban kapja meg ezt a pici, annál jobban fejlődik és gyarapodik, kevesebbet sír, nyugodtabban alszik és később az egyensúlya is fejlettebb lesz.
Ringathatjuk a kezünkben tartva vagy hordozókendőben, egy hintaszékben ülve vagy sétálgatva. Belefektethetjük a bölcsőbe vagy a babahintába és tologathatjuk egy babakocsiban. Az első 6-8 hónapban nem szabad a csecsemőket ültetve hintáztatni, mert a törzsük ehhez még fejletlen.
A babahintában fekve, majd később ülve egyaránt elhelyezhetjük a gyermeket. Egypontos felfüggesztése révén minden irányba lökhetjük és elforgathatjuk. Az állítható rugós rögzítése és a tetszés szerint állítható kötélhossza lehetővé teszi, hogy fel-le rugózva is mozogjon. A már biztosan ülni tudó baba lába a talajt is érheti, és talpával ellökheti magát, ülve rúgózhat, így ügyesedhet a lába is.
Ha nincs hinta, akkor egy lepedőre fektetve is tudjuk hintáztatni a babánkat. Megfoghatjuk a négy sarkát, vagy egy kis barkácsolással rögzíthetjük a plafonra vagy az ajtófélfára.
Ha a pici már tud ülni, akkor jöhet az ülve hintáztatás. A legtöbbjüknek ez nagyon élvezetes játék. A test térben való gyors elmozdulása erőteljes ingert ad az egyensúlyozó rendszernek, de új és érdekes hatással van az egész testre – gondoljunk a hirtelen elinduló liftben a bukfencező belső szerveinkre. Emellett a lendülő hintában a pici az arcán érzi a levegő suhanását, a hajának libbenését, mindezt a folyton változó látvány izgalmassága gazdagítja.
A lendülések közben azonban a fejtartást és a törzstartást is állandóan kontrollálnia kell. Az idegrendszernek óriási kihívás, hogy számtalan izomcsoportnak kell egyszerre kiadnia a helyes utasítást a megfelelő testtartás, vagyis az egyensúly megőrzéséért.
Hintáztatás közben úgy helyezkedjünk el, hogy a pici jól láthassa az arcunkat. Az ismétlődő közelítés és távolítás közben a baba szemei aktívan fókuszálnak, így összekapcsolódnak az egyensúlyszervből és a szemből érkező információk, és a két rendszer együttműködése tökéletesedik.
Ha közben még énekelünk is, vagy zenét hallgatunk, akkor az elmozdulásokhoz képest állandóan változik a hang iránya, ezzel a hallási figyelem és a hallási tájékozódás is fejlődik.

Nagyobbaknak
Egy kicsit elfeledett régi játék a hintaló. Nagy előnye, hogy a gyerkőc nem tudja felborítani, bármikor ráülhet, leér róla lába, ezért biztonságosan használhatja. Mivel „állat”, ezért szívesen játszik vele, megeteti, simogatja, mint az igazit. Ülhet rajta akár egy királylány, vagy egy hős lovag.
A mérleghinta viszonylag kevés mozgásszabadságot enged, mégis a fel-le haladó mozgásdinamikával különleges hatást vált ki az idegrendszerben, ami igen fejlesztő hatású.
A körforgó a körhinta kistestvére, mert a sebessége szabályozható, az ülések fixen maradnak. Óvatosan kezdjük el a használatát, mert a gyerkőc a tekintetével nehezen tudja követni a forgó mozgást. Az egyensúlyszervbe és a szembe két különböző inger érkezik, így az idegrendszer összezavarodik. Ha nem vagyunk elég körültekintőek, akkor az egyensúly felborul, a gyomor felkavarodik, a gyerkőc nem ül bele többet szívesen.
A madárfészek hinta inkább szabadtérre való. Elég nagy ahhoz, hogy háton fekve, hasalva, négykézláb, ülve vagy állva használják a gyerekek, egyszerre akár ketten-hárman is. A különböző testhelyzetekben más és más jellegű ingerek érik a vesztibuláris rendszert, és az egyensúly megtartása is hihetetlenül összetett mozgáskoordinációt kíván. Ez a hinta típus a legfejlesztőbb hatású a kisgyermekkorban.

Bármelyik hintát is választjuk, mindig figyeljünk arra, hogy a gyerkőcnek mi a legjobb. A kevesebb több! A hintázás mindig legyen öröm!

Forrás: gyermekmozgasfejlesztes.hu