A Dévény-módszer : Gyógyítás

A gyógyítás Dévény módszernek az a tevékenysége, amely az izom,- ín, – és kötőszövetrendszer normál szöveti állapotának és normál helyzetének helyreállítása; egyidejűleg az izmokban és inakban lévő idegvégződések direkt ingerlése és ezáltal az agyba ingerület közvetlen juttatása. A Dévény módszer gyógyítás területe az SMT (Speciális Manuális Technika).

A Dévény módszer a prevenció elvét megvalósítva gyógyít. Ez azt jelenti, hogy a aminél korábban megkezdett kezeléssel nem engedi kifejlődni a tüneteket, amelyek kifejlődve már nem gyógyíthatók, csak javíthatók. Ez a kezelési elv megfelel a régi kínai orvoslás gyakorlatának, amely szerint az az orvos kapta a legmagasabb fizetést, akinek a legkevesebb volt a betege. A kevés beteget jó gyógyítással, vagyis a betegség kialakulásának megelőzésével lehetett elérni. Fontos hangsúlyozni, hogy csak a korán megkezdett SMT kezeléssel lehet elérni a maradványtünet nélküli, teljes gyógyulást.

Csecsemők, kisgyermekek esetében különböző, a szülő segítségével megtartott fekvő, ülő, térdelő, guggoló testhelyzetekben, majd mozgásvégzés közben alkalmazott technikával is. Nagyon óvatosan, lassan, fokozatos finom erőadagolással fejtjük ki az ingerhatást. A mozgás közbeni kezelés megfelel a csecsemők és a 3 év alatti korosztály aktív tornájának. 3 éves kor alatt nincs célirányos torna, mert a kisgyerek életkorilag alkalmatlan rá.z SMT – kezelés beindítja a működést, a “torna” erősít és koordinációt fejleszt. De amíg a működés nem indul be, hiába erőltetjük a “tornát” ha egyszer nem képes rá.

Az agynak 5 hónapos korig van tartalékállománya, amely ezután élettanilag leépül, eltűnik, ha nincs igénybe véve. Az SMT a kézzel történő direkt ingerléssel képes ezt a tartalékállományt beindítani. Ez a direkt hatás a szülési sérülések valódi gyógyításának a kulcsa. A direkt ingerlés a szakgyógytornász keze és a receptorok közvetlen – bőrön keresztüli – kapcsolata révén válik lehetővé.

Forrás: www.deveny.hu